2014. április 19., szombat

2014. március 20., csütörtök

Mátray Magdolna kiállításán jártam

A kiállítás utolsó napján sikerült nekem is feljutnom a Fővárosba, hogy megnézhessem a kiállítást. Sajnos már zárás után érkeztünk, de egy hölgy volt olyan kedves és beengedett minket ha már ilyen nagy utat megtettünk.
Néhány képet hoztam Mátray Magdolna csodálatos munkáiról.







2014. február 20., csütörtök

Farmer táska vertcsipkével


Tanárnéninktől kaptunk ötletet régi farmerok hasznosítására. Alapanyag van bőven a szekrényben, gondoltam megpróbálkozom én is valamivel.
Mivel még sosem dolgoztam farmerral kicsit sokáig tartott az elkészítése, ugyanis nagyon sok tűt elhasználtam közben. A napokban elmentem utánpótlásért egy rövidáru boltba és ott ajánlották a farmer varró tűt. Azzal már gyerekjáték volt befejeznem :)
A csipkét 20-as DMC horgoló fonallal készítettem. Hosszas keresgélés után a Gyémántkézimunka oldalán találtam belőle nagy színválasztékot.






2014. január 28., kedd

Vertcsipke kép

Ezt a csipke képet még régebben ajándékba csináltam. 
A mintája megtalálható: itt, vagy a Fürge Ujjak 1966.3-as számában.





2014. január 21., kedd

Kerek vertcsipke terítő

Ismét egy Fürge ujjak minta alapján készült terítőt hoztam.
Az 1975-ös évkönyvben, vagy itt megtalálható.
Az eredeti különleges szegéllyel készült, mint a címben is szerepel. Én azt lehagytam róla.



2014. január 14., kedd

Egy szál tulipán

Egy régebbi munkám.
Mintája az 1976-os Fürge ujjak évkönyvből való.
Itt megtalálható.

2014. január 10., péntek

Galéria

Indítottam egy sorozatot év elején a Facebookon.
Minden nap teszek fel festményeket, fotókat, szobrokat csipkeverőkről.
Ezeket a fotókat megtekinthetitek a Galériában is. Hetente feltöltöm a blogra, hogy azok is megnézhessék akiknek nincs Facebook hozzáférésük.